Dingivel a Kékszalagon

Jó amikor az ember egy olyan kihívás részese lehet, ami megdobogtatja sokak szívét. Az is jó, ha ez sikerül. De, hogy ilyen könnyedén….

Na persze ez csak a motorosból tűnt így. Az, hogy az öcsém fejében mi zajlott, azt nem tudhatom. Tény, hogy kis kivétellel az egész verseny folyamán a dingivel úgy vitorlázott, mintha a világbajnoki érme múlna rajta. De lássuk mi is történt.

Talán egy hónappal ezelőtt merült fel a kérdés, hogy Beliczay Mártont el kéne kísérni a Kékszalagon, merthogy körbe szeretne érni Finn-dingijével. Miért is ne? Remek alkalom, hogy 2006 után induljak a Kékszalagon, még ha motorosban is. Motorost a Finn Osztályszövetség biztosított, benzint és néhány apróságot pedig két nagyon kedves támogatónk az Audatex és az Energiainfo. Egyszóval összeállt minden, hogy körbe kísérhessünk egy dingit a versenyen.
A motorosban ketten gyakoroltuk a felügyeletet. Mi mégsem akartunk annyira kemények lenni. És persze ahogy lenni szokott a verseny előtt két héttel még szélről beszélt a meteorológus és ahogy közeledett az időpont, úgy csökkent a szélerő. Végül alig maradt. Sok víz, naptej, napernyő mindez fontos eszközzé vált a motoroson belül és kívül is. Már egyáltalán nem számítottunk gyors körre. Sőt….

A rajtnál az a klasszikus keleti szél fújdogált, ami már szinte el is tűnt a Balatonról. Vagyis az, ahol elzárják a csapokat úgy 11 óra felé. Most sem lett másként. Ezért Márton a part alatti egérkedést választotta, szinte súrolva a strandolókat. Na jah kérem, ez a dingi előnye. Sőt ez éjszaka a parti szélben még jól jött…

Kuporgás, lassú menet sok-sok hajó között. Ekkor azért már feltűnt a hajó előnye. A szélcsendes övezeteken úgy tudott átvágni, ahogy egy jó dingishez méltó. Enyhébb vagy kevésbé enyhébb pumpálás mellett szépen haladtunk Kenese felé.
Odaérve érzékeltük, hogy szép méretű hajók között veszi Marci a bóját. Persze ez csak ilyen szélben – illetve nem szélben – lehetséges, mert egyébként nem itt lenne. Ha elkezd a vízvonal dolgozni, akkor a dinginek vége. Nem is tudom akkor mit kívántam inkább. Menni, vagy nem menni.

Siófok felé még az interjú is belefér
Kínkeserves Kenese-Siófok után rádöbbentünk, hogy nem hoztunk pénzt magunkkal és kérdésessé vált, így hogyan tankolunk. Ezért a lágyan lengedező szélben felvágtattunk Füredre, majd vissza. Magára hagytuk tehát hősünket, hogy birkózzon az elemekkel Tihanyig.

Bőven visszaértünk és még naplemente előtt mintegy 100-ad magával 160 körül ért be a szabályok alkotta bójasornál. Tekintve, hogy a pumpálás igen hatékony dolog egy ilyen kishajónál, egész jól sikerült a végén kibontakozni, ahol kezdetben északnyugati, majd szerencsére amikor leértünk a déli part alá rögtön beváltott a parti szélre. Így sötétedett ránk. Csendes déli parti sündörgés közepette haladtunk.
Fújt a parti szél és Szemesig semmi gondunk nem volt, de ott leállt. Az orrunk előtt jó 20-25 hajó fényei tűntek fel, majd szép lassan közéjük értünk. A kikötő nyugati oldalán azután megjött a parti szél folytatása és a vízvonal ismét elkezdett dolgozni. Na de nem sokáig. Közben pedig telefonon élőben meghallgattuk az élmezőny befutóját, hogy legyen egy kis izgalom is.
Fonyódig a Szemesnél tapasztalt leállás háromszor megismétlődött azzal a különbséggel, hogy szép lassan az előttünk lévő brancstól délre elsurrantunk, majd még egy ilyen kupac hajó vált áldozatunkká, aztán még egy. Így jutottunk el Fonyód alá, ami új kérdéseket hozott.

1. Mi van több? Levegő molekula vagy szúnyog?
2. A nagykönyv azt írja, hogy ilyenkor nyílegyenesen irány Györök. Na de éjszaka is?
3. A nagykönyv azt is írja, hogy kerüljük el Badacsonyt éjszaka. No, de mennyire?

Végül is Marci elég jól megoldotta a feladatot, mert hamarosan megérkezett a Szigligetnél már jelzett, de egész addig nem nagyon teljesítő északi és azzal a napfelkeltében sikerült Györökig eljutni a hajnali fényben.

Innentől emlékeim egy kicsit ködösek lévén rám került az alvás sora. Az szinte biztos, hogy a Keszthelyi öbölben semmi szél nem fújt. Sem oda, sem vissza. Végül is reggel 7 óra körül 84. helyen vette a keszthelyi bóját. Közvetlenül a Parti szél után. Elég jól sikerült az éjszaka, hiszen Tihany óta közel 80 hajót sikerült legyűrnie a sötétben. Tihanynál az volt a terv, hogy 100-ban kéne megérkezni Keszthelyre. Bőven túl lett teljesítve.

Kifelé még jónéhány hajó áldozatul esett a szélcsendnek. Közöttük a hétszeres Kékszalag győztes, a Tramontana. De szép lassan elindult egy gyönyörű délnyugati szél, mely a továbbiakban szinte különösebb esemény nélkül hazafújt minket.

Persze jó pár hajó élvezte az előnyét annak, hogy megjött a szél és lekerült minket. Előzetesen elég soknak tűnt, de azt elfelejtettem, hogy a Keszthely utáni szélcsendben is előbbre jutottunk.

Így végül délután 5 óra 11 perc 52 másodperckor Beliczay Márton versenyen kívül ugyan, de 90. helyen futott be ezen az igen nehéz Kékszalagon. Utólag kiszámoltam, hogy ez az eredmény az összevont yardstick szerint a 3. helyre lett volna elegendő. Csak a két nagy Libera végzett előtte. Mindez úgy, hogy Marci elmondása szerint Keszthely után élt meg egy mélypontot, de mire megjött a szél addigra az is elszállt és végig küzdve (tényleg gyakorlatilag szünet nélkül élesen vitorlázva) oldotta meg ezt a kicsit több, mint 32 órát.

Nyilván én elfogult vagyok, de sokat elmond a teljesítményéről, hogy a Balaton nagy öregjei közül, akikkel beszéltem, mind mind meghajoltak Marci teljesítménye előtt. Én mindenesetre mérhetetlenül büszke vagyok az öcsémre és örülök, hogy részese lehettem ennek a vállalkozásnak.