Finnesszencia

Aki figyelemmel kíséri a profi vitorlázás eredményeit, ráadásul ismeri a legnagyobb menők versenyzői múltját, az pontosan látja, hogy szinte mindannyian kishajós osztályokban, főleg olimpiai számokban tűntek fel. Elsősorban persze a csapattal vitorlázásról beszélek, a földkerülő versenyekről, a match race sorozatokról és persze az America’s Cupról.

A szólóvitorlázók világa más, a náluk szükséges kvalitások nagyon eltérnek a csapatban vitorlázókétól, így rájuk most nem tekintek. A sokféle kishajó típusokon belül is akad egy osztály, amelynek menői rendszerint villámgyorsan aklimatizálódnak a nagyobb hajókban, és láthatóan könnyen kerülnek ott is a legjobbak közé. Az egyszemélyes olimpiai dingiről, a finnről beszélek. Itt következő fejtegetéseimet olvasva természetesen elfogultsággal vádolhat bárki, hiszen összesen vagy huszonöt éven át versenyeztem ebben az osztályban. Ugyanakkor ez talán némi hitelt is adhat szavaimnak.

1984-ben egy fiatal, ismeretlen Új-Zélandi finnes Európában végigjárta a nagy versenyeket, mert az olimpiára készült. Eredményei szépen javultak, de ettől még senkinek sem jutott volna eszébe az esélyesek közé sorolni őt. A nevét akkor tanultuk meg, amikor váratlanul megnyerte az olimpiát: Russell Coutts. Győzelme után talán több versenyen nem is indult finnben, ám rövidesen feltűnt a profik között. Sőt! Sorra nyerte a match race-eket, így nem csoda, hogy Sir Peter Blake is felfigyelt rá, és néhány év múlva már hazája America’s Cup csapatában szerepelt, ráadásul kormányosként. A többit tudjuk. Russell Coutts ma a világ legsikeresebb profi versenyzője.

Jochen Schümann Montrealban, 1976-ban lett a finn osztály olimpiai bajnoka, majd Tallinnban is begyűjtött egy negyedik helyet. Lévén kelet-német sportoló, akkoriban belőle nem válhatott profi vitorlázó. A neki lehetséges lépcsőfokokat járva 1985-ben a háromszemélyes Solingba ült át. Amint elindult versenyen, máris az osztály legjobbjai közé tartozott, és a következő években begyűjtött két újabb olimpiai bajnoki címet és egy ezüstérmet. Az NDK széthullása neki is megadta a lehetőséget, és azóta a legjobban fizetett profik közé tartozik. Ő volt az Alinghi egyik vezéregyénisége a kupagyőztes meneteken, és a szerepe egyre dominánsabb a csapatban.

Számtalan, a fentiekhez hasonló példát sorolhatnék a profi világból. Cameron Lewis, John Bertrand, Roy Heiner, Peter Holmberg, Ian Percy, Ben Ainslie, Raphael Trujillo, Luca Devoti, Philippe Presti… De hivatkozhatok hazai példákra is. Fináczy György elismerten az egyik legjobb magyar versenyvitorlázónk. Pályafutása kezdetén hosszú éveken át a legeredményesebb finnesünk volt, aki Európa-bajnoki bronzéremig vitte. Azóta bármilyen hajóosztályban nyerni képes. Litkey Farkas immár a kormányosként legtöbbször Kékszalagot nyert vitorlázó. Az ő alaposztálya is a finn dingi. De ugyanitt említhetném Tuss Miklóst, vagy a finnből átülve azonnal solingbajnokká vált Wossala Györgyöt, aki idén szállt be a balatoni nagyhajózásba, és lett ott is győztes.

Mindebben az tűnik furcsának, hogy egy olyan kis hajóból, amelyben egyedül ül a vitorlázó, nincs orrvitorla és spinnaker, sőt nincsen az árbocot merevítő kötélzet, hogyan tud valaki úgy megtanulni vitorlázni és versenyezni, hogy szinte azonnal domináns lehessen egy nagy, komoly hajóban. Hiszen ott se a csapattal vitorlázást, se a sokvitorlás rendszer kezelését, beállítását nem tanulhatja meg!

Miért tud egy finnben nevelkedett mégis pillanatok alatt eredményessé válni a sokkal bonyolultabb, nagyobb hajóban?
Mert a lényeg más.A sok vitorla, a bonyolult rudazat trimmelése, kezelése, a csapat mozgatása nem a lényeg, csak a felszín, az adalék. Az pedig könnyen, gyorsan átlátható, tanulható, ha az alapok megvannak.
Bármilyen nagyhajóval való versenyzés tulajdonképpen higított finnezés.

A versenyvitorlázást, a menők tudását némi misztikum lengi körül. Azok, akik nem gyerekkorukban haraptak rá erre a gyönyörű sportra, illetve tinédzserként nem töltöttek el rengeteg időt pályaversenyeken való versenyzéssel, talán sohasem ismerhetik meg ezt a „szakmát” teljes mélységében. Ahhoz ugyanis rengeteg idő és odafigyelés szükségeltetik, és felnőttként az embert már másfelé ragadják a kötelezettségei. Ezért általában esélye sincs arra, hogy éveken át elsősorban ezzel foglalkozva éljen. Azok, akik kishajós osztályokban, szoros versenyeken nevelkedve nőttek fel, gyakrabban vitorláznak a mezőny elején, és a hajójuk is gyorsabbnak tűnik. Nem azért, mert ők tehetségesebbek, csak egyszerűen sokkal több időt töltöttek életükből edzéssel, versenyzéssel, és ezt hatékonyan tették.

A varázsszó a hatékony. Foglalkozhat az ember bármivel hosszú órákon át, nem mindegy milyen hatékonysággal teszi azt. Aki kis hajóban, olimpiai osztályban készül versenyekre, és különösen amikor versenyzik, nagyon hatékonyan tanulja a vitorlázás apró finomságait, mindazt, ami a győzelemhez szükséges.

A finnes részben azért tanul nagyon hatékonyan, mert egyedül van. Senki sem segíthet, senki sem vállalhatja át a feladat egy részét. Nem kereshet bűnbakot, viszont a siker is teljesen az övé. Ha nagyot hibázik, a hajó bünteti (felborul), ha kisebbet, akkor csak az eredményesség bánja. Egy finnes annyit tanul, amennyit meg akar tanulni. Aki pedig az általában nagyon erős mezőnyökben versenyezve képes gyakran a legjobbak közé kerülni, az rendesen akart tanulni.

A finn taktikailag is nagyon érzékeny osztály. A modernebb, gyorsabb hajókban, vagy például a katamaránok versenyein nagyobb szerepet kap a sebesség. Ott nem érdemes cirkáláskor két fordulóval akár csak néhány métert arrébb igazítani egy ígéretes frissülés vagy szélforduló, esetleg a mezőnyben való helyezkedés miatt, mert a fordulás túl nagy sebességvesztést okoz. A finn egy jól végrehajtott fordulóban szinte egyáltalán nem veszít a tempójából. Persze ott is nagyon számít a sebesség, a jó hajóvezetés, mégis a taktikai lehetőségek emiatt nem csorbulnak. Így aztán a finnes rengeteget gyakorolhatja a mezőnyben való helyezkedés apró finomságait, ami sokaknak nem nyilvánvalóan a győzelem kulcsa.

Azt mondják, a vitorlás versenyen szerencse kell a győzelemhez. Lehet. Kell hozzá, hogy jöjjön az a frissülés, az a szélforduló. Mégis valahogy mindig a menők nyernek. Azért mert ők adják a legnagyobb felületet a szerencsének. Mindig ámulva néztem Jochen Schümannt, amikor versenyeztem vele. Ahogy a hajók kreuzban forgolódtak, ő mindig olyan pozícióba került a körülötte lévőkhöz képest, hogy jó eséllye a következő szélfordulól neki fizetett a legjobban, vagy ha ellene fordult, akkor sem kerülhetett végzetes hátrányba. Ugyanezt láttam aztán Solingban is, és bizonyára így megy ez, amikor valamely profi versenyen a nagyhajót irányítja.

A finnen bőszélben nincsen spinnaker, nem változik meg a vitorlakészlet. Viszont alapvetően nem is azokon múlik a dolog. Megint csak nem az a lényeg. Persze jó spinnaker, gennaker kell, azt pontosan kell kezelni, a lehető leggyorsabban kell vinni a hajót ekkor is. Mégis a döntő az, hogy a skipper milyen taktikát választ, merre megy. Bőszélben ugyanolyan széles a taktikai választék, mint cirkáláskor, de azt talán még jobban meghatározza a hajó fajtája. Van, amelyik tiszta hátszélben gyors, a másikkal meg tilos hátszelezni, raumolgatni kell, különben megáll. Tehát látszólag itt nagyon mások a körülmények, mint a finnben. Pedig a helyzet csak külsőségeiben különbözik.

A finnes hátszélben, raumban jórészt a vitorlájával kormányozza a hajóját. Ezt ráadásul a sok-sok edzésnek köszönhetően motorikusan teszi, és közben minden idegszálával a taktikára figyel. Megint csak a millió, minden hullámon, minden kis szélerőváltozásban megjelenő apró változás ideális, hatékony kihasználására. Ha hibázik, az itt is azonnal, vagy hamarosan nyilvánvalóvá válik, és mivel nem foghatja a spinnakeresre, vagy senki másra, a lényeget szűrheti ki a hibáiból.
Mindezekért ha valaki aktív finnes évek után más osztályba ül, nem gond a gyors aklimatizálódás. Mert a finnben az esszenciát tanulta, a többi csak sallang.

Persze joggal kérdezhetné bárki, miért éppen a finn ez az ideális alapozóhajó? Hiszen amit elmondtam, minden egyszemélyes típusra igaz lehet. Miért lenne jobb a versenyvitorlázás lényegének megismerésére a finn, mint mondjuk a Laser?
Na, itt jön a teljes elfogultságom: Szerintem azért, mert a finn nem olyan könnyű kis hajó, nem úgy siklik, nem úgy viselkedik, mint egy Laser. A finnben nagyobb erők jelentkeznek, és ez a viselkedésében, hullámokon való mozgásában jelent különbséget. Ezáltal – bár a finn még egy igazán érzékeny és borulékony dingi – a hajó vezetésekor alapjaiban ugyanolyan mozgások érezhetők, mint amit már egy nagyobb, tőkesúlyos hajó is produkál. Ezt megmagyarázni már nem lehet, ezt érezni, kipróbálni kell.

Nem szeretnék túlzásba esni. Nem azt mondom, hogy csakis a finn a jó alapozó osztály. De az egyik legjobb. Ráadásul nem lehet mindenkiből finnes: amióta korlátozták a viselhető ruházat súlyát, 80-85 kiló testsúly és 180 centi alatt ma már nem érdemes próbálkozni vele.

Amit leírtam, azzal feltehetően nem ért mindenki egyet. Elfogult vagyok a finn iránt az bizonyos. Mégsem az osztályt akartam reklámozni, hanem megmutatni, hogy a vitorlás versenyzésben is, mint minden másban, elsősorban az alapokat kell jól megtanulni. A lényeget látni, és nem foglalkozni a sok ráhordott misztikummal. Ezért aki vitatkozna is a fentiekkel, remélem egy dologban egyetért: ahhoz hogy valaki jó versenyző, sőt, jó vitorlázó, a hajóját megbízhatóan célba juttató skipper, kapitány legyen, a legfontosabb az, hogy a hajózás igazán fontos elemeit tudja. Azok legyenek már a vérében, és ne vesszen el a részletekben. Akkor lehet jó versenyző, de megbízható skipper is. Mert ezzel már túllépünk a versenyzésen.

Aki hajót irányít, különösen ha másokat is magával visz, sose elégedjen meg azzal, hogy van egy hajóvezetői papírja, vagy műszerekkel tömte tele a hajóját. Nem attól lesz biztonságban a tengeren vagy a tavakon, sőt a versenyeket sem nyerhet pusztán azokkal. Sok időt kell eltölteni a vízen, és hatékonyan tanulni a hajózás lényegét.
Mondjam hol lehet hozzájutni egy finnhez?

Ruják István