• Milyen tartalmakat szeretnél látni.

Junior EB, Balatonfüred 1995

Publikálta HUN 6
Kategória: Történelem
szept 7th, 2005
O hozzászólás
2439 Views

Szeptemberben a legszebb a Balaton. Nincs tömeg, a nap szikrázóan süt, az éjszakák hűvösek, lehet jókat aludni. Van szél is, pontosabban több szél van, mint nyáron. Igazán minden körülmény adott egy jó verseny rendezéséhez. Hozzászoktunk az elmúlt évek során, hogy nem múlik el évad rangos nemzetközi verseny nélkül a Balatonon. Idén a Finn osztály junior, majd felnôtt bajnokságát rendezték meg Füreden.

Nagy örömmel fogadtuk a döntést, hogy az IFA (Nemzetközi Finn Osztályszövetség) 1995-ben a Balatonon rendezi a 21 éves kor alatti finnesek Európa-bajnokságát. Ezzel a juniorok számára megnyílt a lehetőség, hogy saját kortársaikkal versenyezzenek, és a felnőtt EB-n is indulhassanak. Finn osztályban 1967 óta rendeznek Junior Eb-t, ezzel is felkarolva az utánpótlást, mely a Laser hajóosztály megjelentével egyre kevésbé kívánkozik a nagyobb testsúlyt és keményebb fizikumot igénylő finnbe.

Az eddig megrendezett versenyeken a magyarok nem szerepeltek nyomtalanul. Az első, 1967-es balatonfüredi Eb-n Haan András 4., Izsák Tibor 7. lett, 1972-ben Bánkuthy Béla 7., majd 1979-ben Ruják István 5. Érdekesség, hogy ugyanezen a versenyen az akkor még junior Jose Maria van der Ploeg csak 7. tudott lenni. A spanyol azóta olimpiai bajnok, és az idei felnőtt Eb-n is első volt. 1987-ben Litkey Farkas 6., 1991-ben Majthényi Zsombor szintén 6. helyezett volt. A későbbi nagy finnesek, mint Jochen Schümann vagy Butmann mind junior Európa-bajnoki címmel kezdték pályafutásukat.

A legjobb juniorok tehát idén a Balatonra jöttek. Itt volt a lengyelek kiválósága, Mateusz Kusznierewicz, aki húsz- évesen az előolimpián 7. lett. A másik lengyel, Dominik Zycki 1993-ban 18 évesen nyert junior Eb-t. Dobogós helyre esélyesnek számított még a horvát Bartul, aki nemrég cserélte fel a Lasert Finnre, és azóta a horvátok legjobbaival edz együtt. A magyarok közül a Fotex versenyzője, e cikk szerzője, Hajdu Balázs készülhetett a legnagyobb reményekkel.
Az első három futamot közepes délnyugati szélben vitorláztuk. A harmadik futam végére tisztázódtak is az erőviszonyok. A két lengyel, a horvát és jómagam foglaltuk el az első négy helyet, utánunk nagyobb űrrel következtek a többiek. Fluck Bence jó első kreutzai után sajnos rendre visszaesett. A dobogós helyezések eldöntése az utolsó napra maradt. Az addig második Kusznierewicz a viharos szélben futamot nyert, míg honfitársának a nap második futamán meg kellett vernie őt, hogy Európa-bajnok lehessen. A dobogó harmadik fokáért is nagy harc volt. Az addig harmadik horvátot szoros csatában sikerült megvernem, így az utolsó futam döntött.

Délutánra valamelyest csökkent a szél, a rosszul kitűzött rajtvonalon egyik esélyes sem vállalt balcsapásos rajtot. Nagy versenyek utolsó futamán általában az addig rosszabbul álló versenyzők szoktak jól menni, és most is úgy tűnt, hogy az addig hatodik görög megnyeri a futamot. Két körön keresztül nagyon jól tartotta magát, de később a horvát fiú és Kusznierewicz nagyon rájöttek. Én a hatodik helyen vitorláztam, míg az addig második Zyecki a mezőny hátsó felében. Az utolsó kreutzban a horvát feljött az élre, én jól elkapott harmadik kreutzcal a harmadikra. Most már minden azon múlott, hogy Zycki hányadik lesz.Végül kilencedikként ért be, és ezzel épphogy harmadik lett.

A futamról partra menet úgy tűnt, hogy a végeredmény egyértelmű. A horvát versenyző a második kreutz végén érintette a pályajelet és hibáját nem javította. Sőt mi több, az esetet Fehér Sanyi véletlenül rögzítette videón is. Éppen ennél a bójánál fölnézett. Az óvás tétjéről annyit, ha zsüri elfogadja óvásomat, második leszek összetettben, a horvát pedig csak ötödik. A sors iróniája vagy a zsűri összetételének helytelensége, hogy egy horvát és egy magyar versenyző tárgyalásán csak horvát és magyar zsűritagok ülnek bent. (Zsindely Laci bácsitól elnézést kérek, ő svájci állampolgár) A horvát bíró teljes mellszélességgel kiállt versenyzője mellett, s végül nagy erőfeszítések árán sikerült csaknem észrevennie a bójaérintést a felvételen. Sajnos a hajósorrendet író rendezőhajón a tanúként behívott Szalóczy Péter sem látta az esetet, és véleménye szerint a rendezőnek nem feladata a bója körüli szabálytalanságok észrevételezése.

Az óvás eredményéről röviden annyit, hogy a zsűri nem látta annyira egyértelműnek a szabálytalanságot, hogy a horvát az óvás elfogadásával a másodikról az ötödik helyre essen vissza. Úgy gondolom, nem érdemes erről többet beszélni, mindenesetre a dolog minden magyar vitorlázónak nagyon tanulságos. Ha valaki figyelemmel kísérte a Hullámkoktél című TV-műsor szeptember 30-i adását, akkor meggyőződhet róla, miről beszélek.
Hajdu Balázs

Eredmények:
1. Mateusz Kusznierewicz, Lengyel
2. Misura Bartul, Horvát
3. Dominik Zycki, Lengyel
4. Hajdu Balázs, Magyar

 

Hajó Magazin

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .