• Milyen tartalmakat szeretnél látni.

Masters VB 5 futam után

Publikálta HUN 6
Kategória: Versenyek
jún 12th, 2014
O hozzászólás
994 Views

A tegnapi napon kierőltettek a sárgáknak két futamot, a kékeknek meg csak egy sikerült, így felemás lett a mezőny.

Ritka gyenge szél volt, alkalmatlan arra hogy vitorlázást említsünk.

A problémát úgy oldották fel hogy a ma a sárgák két a kékek három futamot mentek. (szerettem volna a kékek között lenni, ma volt szél)

Néhány legenda nagyon szépen helyt állt az erősebb szélben is,  de nekik nem volt könnyű a harmadik futam.

Apropó, a VB elvileg naponta csak két futamot lehetne rendezni, de versenykiírásban e VB szabályára nem hivatkoztak(nem írták ki, hogy érvényesek a versenyre), így meg merték tenni, hogy három futamot rendeztek.

Előző nap  ahogy Ebadta is írta üveggyöngyös szavazással Barbadost beemelték VB helyszínnek. Ugyanitt  felvetették, hogy a jövőben lehessen három futam is egy napon, de ez erre a versenyre nem vonatkozhat. Bocsánat de “birka” hangulatban ezt is megszavazták, szerintem helytelenül.

Rólunk.

Czigi szépen kanyarodott a sárgapályán. Bőszelekben huszárosan tört előre.

Medve háromszor elúsztatta a kormányát és az első futamban elszakadt az alba kötele. De a másik kettőt végig csinálta.

Sajnos Ebadta beszakította a fülét, még futam előtt állítgatott, s sajna nagy lendülettel futó hajón ment előre a dingibe, hogy állítson.

Beszorult a bum alá, ahogy Marci mondta. Összevarták délután, így ő már nem fog versenyezni szerintem.

Stefi végigküzdötte mindhármat, azt mondta az ilyet gyakorolva kell megtanulni.

Imre a hátszélben nem tudta megülni a lovat és inkább a biztonságot választotta.

Sipi lenyomta az első kettőt, bár nem volt őszinte a mosolya. A harmadikról kijött, így legalább lesz egy kieső.

Nekem a rajtnál, leszakadt a cunninghem kötelem és egy dunyhával mentem a legerősebb szélben, nem élveztem.

A  rajtjaim jók voltak, cirkáló szakaszokban szépen felértem, de tucatjával hagynak ott a kollégák a bőszélben.

Sajnos Tonyó hajója is borult a kis orosszal, Marci mentte ki, kell majd javítani.

eredmény:

2014 FINN WORLD MASTERS CHAMPIONSHIP

Vélemény, hozzászólás?