• Milyen tartalmakat szeretnél látni.

Őrangyal az Építőkben

Publikálta HUN 6
Kategória: Általános
okt 27th, 2014
O hozzászólás
2054 Views

Történt, hogy  finneket raktuk fel  kötélhurkokba az Építők hangárjában. Ez az őszi évadzáró “egyszemélyes osztályok” versenybe belefért, mert szél az nagyon nem volt. A verseny eredménye egyébként itt:

egyszemelyes-évadzáró-2014

Több finn már jól megérdemelt téli álmát aludta a mennyezeten csüngve, itt -ott igazítottunk rajtuk. Bejött mesterünk a hangárba megszemlélni, hol is tartunk. Aki nem ismerné  Őt, itt egy fotó róla:

_MG_0094

Sulyok Miklós fotója

Amit most elmesélek közvetlen mögötte állva láttam, de erős benyomást tett rám, biztosan nem vagyok objektív.

Sipi megállt egy plafonhoz húzott finn alatt, valahol az elejénél, ekkor történt egy sajnálatos dolog, elszakadt a finnt tartó hátsó kötél és elindult a dingi lefelé. A dingi zuhant először hátul, majd az első hurokból kibújva  elöl is. Sipi csak állt ott a vártán, a dingi eleje elérte  a fejét és ledobta róla a szemüveget, majd a mellkasához csapódott. Sipi elterült a földön de a dingi orra a levegőben maradt.

A következő hajónak előkészített hurokban megakadva ingott a fa finn, fara a betonon. Nem jutottunk szóhoz, kisvártatva felhúztuk a mestert, meglapogattam, látszólag egyben volt, bár szokatlanul szűkszavúnak tűnt.  🙂

Az esetre több verziót is mondhatunk, hogy mellel simán visszaverte, vagy  a hurok megmentette, esetleg levitál a finn.

Bármelyik is igaz, Isten hozott  Sipi megint az élők sorában, újjászülettél.

Ennek kapcsán kedves Építős klubtársak cseréljük le majd az összes “jó lesz még valamire” kötelet a hangárban, mert ilyen csoda csak egyszer lehet!

A véleményem szerint pedig csak az történhetett, hogy az ügyeletes őrangyal látva  a helyzetet,  alálökött egy kötelet, mert Sipinek még van  dolga!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .