• Milyen tartalmakat szeretnél látni.

Sopot általában és a Masters Közgyűlés

Publikálta Tamás Beliczay
Kategória: Események
jún 15th, 2014
O hozzászólás
1744 Views

A 2014-es masters világbajnokságon és közgyűlésen túl vagyunk.

A hazai csapat: Lukáts Ákos (HUN-50), Mónus Gyula (HUN 792) , Demeczky Mihály (HUN-18), Rutai István (HUN-51), Solymosi Imre (HUN-81), Sipos Péter (HUN-1), Beliczay Tamás (HUN-9).
Motorossal kísérő Beliczay Márton (HUN-8).
Ez a teljes hazai mezőnynek kb. 10 %, kb. a koruk szerint lehetséges résztvevők legfeljebb negyede. Ezzel a létszámmal az 5-6. legtöbb vitorlázót adó nemzet voltunk. (NED, GER,POL, RUS,FRA)
A mezőny hemzseg az egykoron, részben még ma is, nagyon jó eredményeket elérő vitorlázóktól.
A mezőnyben lévő hajók szerelés tekintetében 90 %-ban a legkorszerűbbek, bár a legértékesebb hajó egy gyönyörű német kézben lévő 1960-as fa Mader volt.

A rendezők, apróbb hibáktól eltekintve alapvetően jól végezték a dolgukat. 240 hajó mozgatása, elhelyezése, a legénység és hozzátartozóinak kezelése nem kis feladat. Bizonyosan vonal felett teljesítettek.
A rendelkezésre álló hely és kürülmények jobbak voltak mind például Punta Ala-ban, némileg hasonló adottságok mellett.
Sopot és a környék (Sopot, Gdank, Gdynia) a turizmus számára jól kiépített, kultúrált, rengeteg kerérpárúttal (mi is többnyire azzal közlekedtünk mivel szerencsére vittünk magunkkal). Az ottani általános körülmények hasonlók a miénkhez (Füred, Tihany, Veszprém), az újdonság ereje talán szubjektíven még jobb benyomást is tett. Alapvetés, hogy a partot mindenki a körbe futó útról megközelítheti, minden más (klubbok, szállók) a parttól távolabb. Némileg autentikussá válva, mondhatom, hogy a kórházi ellátás vészhelyzetben a miénkhez hasonló lehet (itthon nem eléggé ismerem). Vizimentők azonnal kezelnek, mentő 20 perc alatt (nem szirénázva) érkezik, kórház 15 percrre, kezelésbe vétel TAJ kártya nélkül 15 perc, műtét 15 percen belül, biztonsági röntgen 2 óra után kitalálva, papírokra várakozás 3 óra. Pénz igénynek nyoma sincs. Barátságosság normális. Várakozók arca, mint a metrónkon az utasoké. A sporttársak segítsége és együttérzése maximális.

Költségek:
145 Euro nevezés, apartmann árak 6-7 napra méretarányosan 120000-240000 Ft, ami szeméyenként kb. 150-200 Euro. Távolság 1000-1100 km, utánfutóval 14-15 óra, üzemanyag  ára talán kicsit kevesebb mint nálunk. Autópálya irányonként vontatvánnyal 20-30 Euro. Étkezés: kávé üditő 1,5-2 Euro, étterem  átlagosan étkezve 10-20 Euro személyenként üdülő övezetben. Hazaihoz hasonló életkörülmények.

Közlekedés kicsit más, de hozzá lehet szokni. Nagy dugó városok közelében lehet. Éjszakai menetnél, mint a többségünknél nem valószínű.
Emberek inkább pozitívak, de semmi extrém.
Nyelvtudás: angol, de inkább csak az értelmiség. Metakommunikáció: pozitív hozzáállás

időjárás, amilyen most Pünkösdkor volt. 25 C fok, de este lehült. Szél kevés (1-2 Bft), forgolodó. Utolsó két napban megerősödő (5-7 Bft) nagy lökésekkel, 20-30-as forgásokkal.
Part homokos, víztávolság 30 méter, egyedül nem lehet mozgatni a hajót. Vízreszállás nem könnyű, de volt rosszabb is. Vízhőmérséklet elviselhető.

A mi társaságunk a szokásos módon, mindenki hozzátett egy kicsit módszerével, jól szervezett volt. A kisebb gondokon mindig túl lettünk. Készült  egy hat finn számára alkalmas utánfutó a THE-ben Stefi beruházásban (köszönjük). Transzporter busszal kiegészítve, kellemesebb utazást nyújt sokaknak.
5 autóval, 4 utánfutóval, 13 hajóval, 1 motorossal, 10 kerékpárral, összesen 11 voltunk.
Összetartó társaság – férfiak és nők, szinte minden nap valami közös programmal.

Eredmények: az eredménylistán megtaláljátok. A társaság a saját elképzelésektől némileg elmaradva szerepelt, bár Sipi néhány 20-on belüli helye, Misi jó pozíciói mutattak erőt. Legjobban összetettben Cigi szerepelt. A vitorlázási körülmények nagyon bonyolultak voltak. A nagy mezőny sok nem gyakran gyakorolható kihívást tartogat. A mezőny vilgáhírű versenyzőktől nyüzsög. Az oroszok feljövetele egyértelmű. A némileg szélsőséges szélviszonyok a vitorlázás élményét tekintve is megosztotta a kormányosokat. Ezek ellenére hangulatilag nem törtünk meg.
A műszaki és testi sérülések örömet persze nem jelentettek, de nagy kár nincs.

A közgyűlés eredményeit többféle képpen lehet értelmezni.
A Garda tó melletti döntés (Torbole 2016), többek között a THE-vel szemben nem jó, de más szemmel nézve, egy óriási kihívás is lett volna, a lehetőségek határán. Persze ez igaz a Gardára is, ahol az elegendő hely hiánya, az árak több kérdést vetnek fel. A szomorú inkább a vereség aránya volt z.
A 2017-es döntés Barbadoss mellett véleméyem szerint felelőtlen és előkészítetlen döntés volt. Javaslom az IFA elnökségének az esetleges felülvizsgálatot, annak realitásának vizsgálatát, ha van egyáltalán hatásköre. Időigény, jegyárak, ottani szállás és megélhetési árak, ottani vitorlás kultúra, a hajók szállítási ideje és módja, stb. alapon. Alapkérdéseket vet fel: a túrisztika és a sport határának kérdését. Ha így marad akkor viszont lehet, hogy erre az évre nagyon készülni kellene az EC megrendezésével, az Európában maradóknak alternatívát adni. A döntés a kanadai korábbi verseny bukását vetítheti előre.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .