• Milyen tartalmakat szeretnél látni.

Masters VB 2016 Torbole

Publikálta HUN 6
Kategória: Versenyek
máj 5th, 2016
O hozzászólás
2509 Views

Jedi beszámolója  Jedi képei

Magyarok a VB-n(MICHAEL KURTZ  képei) más nemzetek

Photos by Berit Hainoja 

<szubjektív>

Jó volt a magyar csapattal együtt lenni a VB-n. Külön köszönet Stefinek, aki 5 másik hajót is elvitt a kedvünkért Torboléba a monsteren.

Parti képek

 

Minden idők legnagyobb finnes versenye volt a létszámot tekintve is (355), de ha összeadjuk, hogy hány olimpikon VB győztes és helyezett volt egyszerre egy helyen, abban is kiemelkedő volt. Majthényi Zsombi huszárosan szerepelt, de gratulálhatunk mindenkinek az első harmadban. Sebességben nagyon erős volt a mezőny, mindegy hova keveredtél, a végén is gyors volt mindenki.(próbáltam) :).

Azt kaptuk amire számíthattunk, 6 nap vitorlázás erős szélben hullámokon, jó kis edzés volt. Egy kis   történet a hazaindulásról.

Ebadta állt a sorban a kikötőben, hogy kihajtson az útra a hajókkal de a benyomuló autók, főleg olaszok nem engedték ki. Bejönni sem tudtak, egy kocsinyi hely sem volt már. Amikor odaértem, elkezdtem magyarázni az egyik olasznak, hogy így soha nem jutnak be, előbb ki kell engedjék a kifelé tartókat, hogy legyen helyük.

Mosolygott és azt mondta:

“Elhiszem, hogy Magyarországon ezt meg lehett szervezni, de ez itt Olaszország, itt nem lehet. Igyunk egy sört!”

</szubjektív>

2016.05. 20. utolsó futam, medál futam

Végeredmény

 

Helyezés Rajtszám Név Pontszám 1 2 3 4 5 6 7
1 ESP 100 RAFAEL TRUJILLO, 276, MASTER, RCN LA LINEA 7,0 (1) 1 1 1 1 1 2
2 RUS 73 VLADIMIR KRUTSKIKH, 1, MASTER, FANTASTICA 9,0 (1) 1 1 1 1 1 4
3 CZE 1 MICHAEL MAIER, 300, GRAND MASTER, YCR 13,0 2 2 1 1 (3) 1 6
4 SUI 86 PIET ECKERT, 208, MASTER, ZSC (Z RCHER SEGELCLUB) 17,0 1 1 2 (3) 2 3 8
5 AUS 22 PAUL MCKENZIE, 50, MASTER, COLACYC/CNCANETPERPIGNAN 26,0 1 2 (6) 5 5 3 10
6 SUI 7 CHRISTOPH BURGER, 324, MASTER, TYC 27,0 3 (7) 3 5 3 1 12
7 FRA 75 LAURENT HAY, 144, GRAND MASTER, SRR 30,0 2 3 5 (6) 3 3 14
8 EST 7 HARLES LIIV, 272, MASTER, ESTONIAN MATCH RACE 31,0 4 4 1 2 4 (9) 16
9 FRA 99 MARCALLAIN DES BEAUVAIS, 174, GRAND GRAND MASTER, SNO NANTES 34,0 (6) 3 3 5 1 2 20
10 UKR 21 TOKOVOY YURIY, 283, GRAND MASTER, FANTASTICA 37,0 (10) 6 2 1 4 6 18
26 HUN 88 ZSOMBOR MAJTHENYI, 138, MASTER, THE 52,0 (35) 16 8 2 16 6 4
46 HUN 50 AKOS LUKATS, 259, MASTER, SVSC 75,0 12 17 12 11 9 (52) 14
53 HUN 7 ANTAL SZEKELY, 237, GRAND MASTER, BHSE 87,0 (34) 13 5 16 15 24 14
54 HUN 5 G ZA HUSZAR, 343, MASTER, SIR LY VSC 91,0 (42) 4 17 33 16 14 7
105 HUN 4 G BOR ANTAL, 338, GRAND GRAND MASTER, THE 154,0 (70) 33 24 10 15 41 31
127 HUN 972 GYULA MONUS, 112, MASTER, ARSC 179,0 24 33 22 38 33 (bfd) 29
161 HUN 18 MIHALY ZOLTAN DEMECZKY, 253, GRAND MASTER, ARSC 218,0 36 40 39 46 40 (bfd) 17
215 HUN 51 ISTVAN RUTAI, 251, MASTER, THE 279,0 (62) 49 42 47 59 35 47
218 HUN 27 SZABOLCS ANDRIK, 330, MASTER, ALBA REGIA SPORT CLUB / ARSC 282,0 60 43 65 48 (72) 41 25
232 HUN 2 PETER SIPOS, 274, GRAND GRAND MASTER, ARSC 313,0 (67) 58 50 50 38 66 51
269 HUN 69 CSABA STADLER, 139, MASTER, ATOMEROMU SE 359,0 57 55 54 66 69 58 (dnf)
276 HUN 81 IMRE SOLYMOSI, 346, GRAND MASTER, ARSC 367,0 55 54 (77) 73 65 60 60
293 HUN 64 BALAZS SZUCS, 265, GRAND MASTER, TIHANYI HAJOS EGYLET 400,0 71 70 (80) 68 62 72 57
329 HUN 9 TAMAS BELICZAY, 252, GRAND GRAND MASTER, ALBA REGIA SC 472,0 (dnf) dnf 75 69 74 74 dnf

2016.05.16 első versenynap

Két futam volt friss szélben, eredmények

Kis video

 

 

Tegnap a próbafutamon mentünk több 10 -en belüli helyet  a négy csoportban! Fújt a szél rendesen, eredményt nem tettek ki.

Ma két pályán két-két csoport rajtol majd. Itt vannak a beosztások:

Csoportok egy hétre előre

———————————-

Megérkeztünk ma Torbole-be.

Megint tanultam valamit Ebadtától, mert érkezéskor egy fél üveg nescafe-t szórt szét a földön.

IMG_0800Még soha nem láttam ezt a szertartást és próbáltam megfejteni mi is lehet a célja. Nyilván ezzel próbálja szerencsénket biztosítani.

Utána jártam és megfejtettem, ez ősi magyar szokás. Még Zsigmond királyunk idejéből való, mert 1410-ben 16 000 főnyi magyar hadat küldött Ozorai Pipo vezérlete alatt Felső-Itáliába, akik Friault Udonéval együtt megszállták a területet. Veronát ugyan nem tudták elfoglalni, de a magukkal hozott zabból jócskán szórtak a földre is és talán ennek hatására évekig még hódolt Garda környéke nagy királyunknak.


előrejelzés

Online camera

Versenykiírás, előzetes

entry-4feb08b32fc2bca59f9db42b69cd4022_XL Eddig 418-an regisztrálták magukat

Sziasztok,

Infók:

Nevezéseket április -15-ig érdemes kifizetni, utána erősen emelkedik a díj! Neved országod és a vitorlaszámod legyen az utalásban benne!

 

részletek

akik már regisztráltak

utazás:

aki repülne Milánóba

autós útvonal

utánfutók, amiről tudok:

Utánfutóutazó hajóksofőrszabad helyegyébutazó hajók összesen
Stefi megalodonja
6 hajó + 1 a tetőn
HUN-5, HUN-51, HUN-2, HUN-64, Hun-50, HUN-18, Stefi, Sipi a rádiós, ifj Demeczky?nincs
Pakolás a Koloskában Atom kupa után6 db
Ebadta duplaHUN-972, HUN-9Medve húzzanincs2 db
Finn motoros utánfutóHUN-81, Finn Oszt szöv motoros, HUN-27Imre húzzanincs2 db
Tono egyesHUN-7Tonoaz egyesen nincs1 db
Jedi utánfutóHUN-69, HUN-88Jedinincs2 db
mindösszesen13db

 

Torboléba kérik a hajóikat a rendezőktől:

“Dear Organizers,
The Hungarian Finn Sailing Team has been booked for accommodation close to the port of Torbole. We have read the boats will be  accomodated in  two separate places. We would like to use the port of (Circolo Vela Torbole) if the organizers are selecting boats’ berth and if it is no trouble.

We would appreciate having the boats nearby in Torbole where we will be staying anyway.

Thank you in advance!”

HUN-7
HUN-51
HUN-50
HUN-972
HUN-64
HUN-9
HUN-81
HUN-18

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .