• Milyen tartalmakat szeretnél látni.

Edzések Pulán

Publikálta Márton Beliczay
Kategória: Edzések
jan 28th, 2015
O hozzászólás
1465 Views

Jövő héten megyünk 3. alkalommal Pulára edzeni.

Első körben Medve volt csak lent December első hétvégéjén, hogy felmérje a terepet. Szállás a kikötőtől 3 perc autóval, védett öböl, ahol nagy szél esetén is lehet edzeni. Kikötőben van melegvízes zuhany, WC, a sólya beton, de nincs vele különösebb gond.

December utolsó, ünnepek előtti hétvégéjén már mentem edzőként és jött Varga Tomi is, hogy Medve ne unatkozzon egyedül és nagyon jókat sikerült edzeni gyenge és kicsit frissebb szélben is. Összesen úgy 11 órát sikerült vízen lenni a hétvége alatt a napos időben mindenféle szélben a 4től a 12 csomóig. Edzések után egy kis elmélet, technikai, taktikai és szabálymagyarázat. Mindenki kellemesen elfáradt, egyesek miután hazaértünk másnap izomlázra panaszkodtak.

Január 3. hétvégéjén ismét lementünk 3 napra és jött velünk Meszner Gábor is, aki eleinte tartott a nagy hullámoktól, de egészen belejött. Ez alkalommal már kicsit erősebb szelek is voltak, az első nap 10-14 csomó körül, sőt, az egyik nap az öbölből alig mert a társaság kimenni a nagy hullámok és szél láttán, ami akkor 25 csomó körüli lehetett, így az öbölben folytattuk az edzést, ahol azért el tudtuk tölteni az időt, míg kicsit lecsillapodott a szél. Utolsó nap már jóval gyengébb, 5-8 csomós szél volt, de abban is rendesen elfáradtak az urak.

Eddig a menetrend az volt, hogy péntek hajnalban elindultunk, 1 óra körül leértünk és tudtunk még 3 órát vitorlázni. Másnap még úgy 5 óra, majd utolsó nap 3-4 óra széltől és energiától függően, majd irány haza. A hajókat egyébként lent lehet hagyni havonta 50 €-ért, kerítéssel elzárt helyen van, folyamatos portaszolgálattal, ha nagy szél van, védett helyre tolják a hajókat.

Jövő hétvégén, azaz Február 5-8 tervezzük a következő lemenetelt, ahova 3 ember már jelentkezett, de van még hely bőven!

Szállás 35 EUR/fő/éj, de ez magában foglalja a reggelit és a vacsorát is, ami teljesen kielégítő, 3 fogásos… A szállás kényelmes, van Wifi, TV, hűtő, fűtés, légkondi, csak a konyha egyedül kicsit gyengébben felszerelt, de mivel a reggeli és a vacsora máshol van, így nincs is rá igazán szükség. Leutazás Szlovénián keresztül javasolt, ami ugyan 50 km-el hosszabb, de az autópályadíj miatt sokkal olcsóbban jön ki.

Akinek esetleg lenne kedve jönni, ne habozzon jelentkezni.

Némi kedvcsináló videókat itt találtok az eddigi edzésekről, meg egyebekről (még feltöltés alatt) : https://www.youtube.com/user/Bortok8/videos

Itt lesz egyébként a Timu Emlékverseny is Március utolsó hétvégéjén (28-29), ahol ha összegyűlik néhány finnes, akkor nekik is megrendezik a versenyt.

Bőrtok

 

 

Vélemény, hozzászólás?